#Vidnyánszky Attila

L. Simon:
 

L. Simon: "Vidnyánszky közelebb áll a gondolkodásunkhoz"

Határozott elképzelései vannak L. Simon László kultúráért felelős államtitkárnak azzal kapcsolatban, hogy mi történjen a Pesti Magyar Színházzal - mondta a politikus a Heti Válasznak adott interjújában. Vidnyánszky Attila kinevezéséről azt mondta, nem az volt a kérdés, hogy kinek a vezetésével lesz jobb a Nemzeti.

hvg.hu hvg.hu

Rockenbauer: nem kiegyezés történt, hanem revans
 

Rockenbauer: nem kiegyezés történt, hanem revans

A két művészeti akadémia közötti harcot nem lezárja, hanem fenntartja az a jelenlegi helyzet, hogy a Magyar Művészeti Akadémia köztestület lett, amelyet kétharmados törvény véd - mondta a Heti Válasznak a második Orbán-kormány lépéséről az első Orbán-kormányban még miniszteri pozíciót viselő Rockenbauer Zoltán kultúrpolitikus.

hvg.hu hvg.hu

Keresik Debrecenben Vidnyánszky Attila utódját
 

Keresik Debrecenben Vidnyánszky Attila utódját

Pályázatot írt ki a debreceni Csokonai Színház igazgatói posztjára csütörtökön a város közgyűlése. A pályázatot azért kellett kiírni, mert július 1-től öt évre Vidnyánszky Attilát, a debreceni teátrum mostani igazgatóját nevezték ki a Nemzeti Színház élére.

MTI MTI


Vidnyánszky: istencsapásként éltem meg helyzetemet
 

Vidnyánszky: istencsapásként éltem meg helyzetemet

„Be kellett látnom: ha az embernek határozott víziója van egy színházról, akkor azt leginkább igazgatóként tudja megcsinálni”– mondja a HVG e heti számának Portré rovatában Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház új igazgatója.

HVG HVG

Alföldi: félelem és fájdalom várja Vidnyánszkyt a Nemzetiben
 

Alföldi: félelem és fájdalom várja Vidnyánszkyt a Nemzetiben

A Nemzeti Színház távozó igazgatója szerint félelem és fájdalom várja az intézmény új vezetőjét, Vidnyánszky Attilát, akivel beszélt már, de nem gratulált neki. Alföldi Róbert a Népszabadságnak adott interjúban azt mondta: a rendezéseit nem tiltja le, mert a szűkszavú nyilatkozatokból arra lehet következtetni, hogy a legtöbbet úgyis leveszik műsorról.

Népszabadság Népszabadság


Behívatta Alföldit és Vidnyánszkyt a miniszter - fotók
 

Behívatta Alföldit és Vidnyánszkyt a miniszter - fotók

Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház jelenlegi és jövőbeni vezetője csütörtökön Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter meghívására érkezett a tárcához, hogy az átadás-átvételről egyeztessenek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Jordán adott volna még öt évet Alföldinek
 

Jordán adott volna még öt évet Alföldinek

Jordán Tamás, a Nemzeti Színház egykori igazgatója még öt évet biztosan adott volna Alföldi Róbert színházának, hogy látni lehessen, mi lesz abból, amit "ilyen jól elindított" - mondta a rendező a hir6.hu megyei hírportálnak adott interjújában.

hvg.hu hvg.hu

Egy nagyágyút szinte biztosan elveszít a Nemzeti
 

Egy nagyágyút szinte biztosan elveszít a Nemzeti

Bár László Zsolt Vidnyánszky Attilának köszönhetően került a Nemzeti Színházhoz, nem szeretne egy közösség lerombolásához asszisztálni, ezért 95 százalék, hogy otthagyja a teátrumot - mondta el a Nol TV-nek adott interjújában.

hvg.hu hvg.hu

Vidnyánszky megalázta Verebest az ATV stúdiójában
 

Vidnyánszky megalázta Verebest az ATV stúdiójában

Akár hármasban is beszélgethetett volna Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház júliustól kinevezett igazgatója és Verebes István színész-rendező az ATV reggeli műsorában Rónai Egonnal, mégis másképp alakult. Emberi gesztusok hiánya csúsztatta oda a műsort, hogy bár mindkét interjúalany esetében a magyar színházi élet volt a téma, erről végül nem együtt, hanem egymás után beszéltek. A műsor főszerkesztője szerint a két interjúalany a műsor előtt nem beszélgetett egymással, Vidnyánszky pedig nem viselkedett megalázóan.

hvg.hu hvg.hu



Vidnyánszky: lesz, akinek nem tetszik, ami most jön
 

Vidnyánszky: lesz, akinek nem tetszik, ami most jön

Elképzelhető, hogy lesz, akinek nem tetszik majd, ami ezután jön, de a színházban megjelenik egy új réteg is, ahogyan az Debrecenben is történt a kinevezése után – mondta egy interjúban a Nemzeti Színházat jövő júliustól vezető Vidnyánszky Attila.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu




Alföldi:
 

Alföldi: "nem kussolni, nem megalkudni"

Fájdalomról, nemzeti értékrombolásról, Vidnyánszky Attila terveiről, színészei és saját jövőjéről is beszélt Alföldi Róbert abban az interjúban, amelyet a Magyar Narancsnak adott az igazgatói pályázatot elbíráló szakmai bizottság döntésének kihirdetése előtt. Az eredmény már akkor is egyértelmű volt az igazgatónak és a társulatnak is.

hvg.hu hvg.hu


Vidnyánszky:
 

Vidnyánszky: "jó emberek lesznek jobbakra cserélve"

Vidnyánszky Attila szerint elfáradt a "provokációra épülő színházcsinálás", s bár úgy véli, elvitathatatlan a létjogosultsága annak a színháznak, amit Alföldi Róbert képvisel, az számára nem nemzeti színház. A teátrum jövő nyáron hivatalba lépő igazgatója a haon.hu-nak adott interjújában azt is elmondta: továbbra is tartja magát ahhoz, hogy Debrecenből fog ingázni.

hvg.hu hvg.hu